Bemutatkoztunk a hazai sajtónak

2013.04.26 10:45

Eljött az a pillanat, amikor is hivatalosan bemutattak minket a hazai sajtó képviselőinek. Nagyon érdekes és egyben furcsa érzés volt, hogy ennyi ember miattunk jött el, arra volt kíváncsi, hogy ki is az a három háziasszony, akiket már egy ideje látnak a tévében nap mint nap.

A sajtótájékoztató családias hangulatúra sikeredett. Jó volt megosztani tapasztalatainkat, céljainkat a jelenlévőkkel, jó volt megmutatni nekik kedvenc praktikáinkat és kicsit bevezetni őket a mi kis világunkba. Dóra és Etel könnyen és gyorsan elkészíthető, no meg persze finom fogásokat mutattak be, én pedig házi szépségápolási praktikáimba avattam be a résztvevőket.

De nem csak velünk ismerkedhettek meg a jelenlévők. Úgynevezett vaktesztelésen is részt vehettek, ahol megismerkedhettek az Aldinak azzal a stábjával, akik egyébként tényleg minden nap 11 órakor tesztelik az áruház kínálatát hasonló módon, mint itt a sajtótájékoztatón tették. Ezen a vaktesztelésen olyan információkat tudhattak meg az érdeklődők, mint például, hogy a zöldség-gyümölcs beszállítóknak milyen elvárásoknak kell megfelelniük (többek között a szőlőnek min 12 cukor fokosnak kell lennie, a piros alma elvárt átmérője pedig 85 mm), hogy milyen különbségek van krémsajt és krémsajt között, mi alapján értékelik a különböző pékárukat.  

A következő linken pár fotót tudtok megnézni a sajtótájékoztatóról: https://www.diablogja.hu/backstage/bemutatkoztunk-a-sajtonak-/

Ezen a linken pedig elérhető a sajtótájékoztatóról szóló videónk:  https://www.youtube.com/watch?v=3cFuBROZBXI